VMware TECHNOLOGY FORUM 2022 Hungary

Előadók

Pocsai Zsolt

ügyvezető igazgató, OTP Bank Digitális Infrastruktúra Szolgáltatások Igazgatósága

Pocsai Zsolt közel negyven éve van az informatikai pályán. Szakmai pályafutását 1982-ben a Budapesti Műszaki Egyetem számítóközpontjában kezdte operátorként. Majd néhány éven belül a számítóközpont üzemeltetését vezette, immár informatikus mérnökként. Az egyetemen eltöltött 9 év alatt módja volt részt venni, alkamazásfejlesztési és azok üzemeltetéséhez kapcsolódó feladatokban.
Az egyetemi környezetet a bank szektor követte, amelyben több mint húsz évet töltött el. Szakértői, középvezetői, felsővezetői beosztásokban megismerte több pénzitézet belső és üzleti, valamint az azokat kiszolgáló alkalmazások működését, közreműködött azok fejlesztésében és szervezte, irányította az informatikai üzemeltetést. Részt vett több banki integráció informatikai konszolidációjának végrehajtásában a K&H Bank alkalmazásában, ahol 15 évet töltött el. Vezető szerepe volt a KBC belga bankcsoport magyarországi informatikai leányvállalatának megalapításában, felépítésében és napi működésének megszervezésében.
A banki szektorból útja az államigazgatásba vezetett, ahol 6 évig a Magyar Közút informatikai igazgatójaként dolgozott. Az általa szponzorált informatikai projektekkel jelentős szerepe volt a Közút gazdálkodásának, üzemszervezésének korszerűsítésében. Sikeres projektjeivel több nemzetközi díjat nyert és 2016-ban a Vezető Informatikusok Szövetsége neki ítélte az „Év CIO”-ja díjat.
2017-től a NISZ üzemeltetési vezérigazgató helyettese volt. Itt fő feladata a szervezet informatikai működésének fejlesztése, erősítése volt. Vezető szerepe volt több az államigazgatás működésének informatikai támogatását célzó fejlesztés éles üzembe állításában, üzem környezetének megszervezésében.
2019-ben visszatért a bank szektorba, napjainkban az OTP Bankcsoport Digitális Infrastruktúra Szolgáltatások Igazgatóságát vezeti ügyevezető igazgatóként. Ebben a beosztásában a Bank belső működést támogató alkalmazásainak, illetve valamennyi informatikai infrastruktúra eszközének a fejlesztése és üzemeltetésének az irányítása a feladata. Kiemelt figyelmet fordít az innovatív technológiák, valamint a hybrid és multi cloud megoldásokat alkalmazására.

Aklan Zsombor

Cloud and virtualization architect Evosoft Hungary Kft.

Zsombor 2008 óta foglalkozik virtualizációval. Magyarország egyik vezető szoftvercégénél, az evosoft Hungary Kft.-nél végez üzemeltetői és tervezői munkát. A géppark 4 adatközpontban 60 ESXi hostot és 1600-nál is több virtuális gépet ölel fel, beleértve 2 külön telephelyen álló hyper-konvergens DELLEMC VxRAIL rendszert. Zsombor főbb területei az automatizáció vCloud Suite segítségével, erőforrás optimalizáció VxRAIL és hagyományos cluster rendszereken, valamint a zero-trust alapú üzemeltetés kiépítése Privileged Access Management rendszer integrációjával.

Kuczi Ákos

Datacenter Enterprise Architect

Ákos több, mint 10 éve erősíti az NTT Magyarország csapatát, mint Data centre Enterprise Architect. Jelenleg Kubernetes megoldásokkal, CI/CD folyamatok kialakításával, hálózat virtualizációval, AWS technológiákkal, Java, NodeJS és GO fejlesztéssel foglalkozik. Az adott területeken gyártói tanúsítványokkal is rendelkezik, mint AWS Certified Solutions Architect Professional, CKA, VCAP-NW,VCP-DCV, Master Specialist-VMWCN2022.

Molnár István

Hibrid IT csoportvezető, Valkyr Informatikai Kft.

István 2015-től tagja a Valkyr csapatának. Jelenleg csoportvezetőként segíti a kollégák munkáját, de számos alkalommal aktívan vesz részt a “bitek nyomkodásában” is. Közel érzi magához a mérnöki világot, tudását naprakészen tartja, ezt számos gyártói elismerés bizonyítja. Csapatával elnyerték az ún. VMware Master Services Competency minősítést digitális munkaállomások területen, ami Magyarországon egyedülálló.

Mate Grbavac

Lead Solution Engineer – Networking & Security, VMware

Mate is passionate network and security engineer with more than 17 years of experience on different engineering, leadership and solution architecting roles. He is with VMware VMware for last two years covering region as a Lead Solution Engineer for Virtual Cloud Networking solutions.

Bártfai-Kiss Szabolcs

Senior Presales Engineer, 4iG Nyrt.

4iG Presales csapatában, gyártófüggetlen megközelítéssel, nagyvállalati tároló, szerver, és Konténerizációs komplex infrastruktúra megoldásokkal foglalkozik, mint szenior presales mérnök. A szakmában töltött 30 év alatt egyedülálló bankinformatikai, gyártói és megoldásszállítói tapasztalatot gyűjtött. Az utóbbi 3-4 évet a Konténerizációs infrastruktúra megoldások feltérképezésével, szállításával töltötte.

Neumann Péter

Neumann Péter elsősorban az adaközponti virtualizáció területével foglalkozik, de a folyamatosan átrendeződő technológiák tengerében a hálózatvirtualizáció és annak biztonsági bővíthetőségei is foglalkoztatják. A tárolók - diszkrét vagy software defined - és mentési megoldásokkal is foglalkozik és igyekszik a tényleges gyártófüggetlen és technológiai szempontból is legteljesebb architektúrát, rendszert tervezni illetve implementálni.

Ujhegyi András

Kereskedelmi vezérigazgató-helyettes, Delta Systems Kft.

Ujhegyi András 2004-ben a a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász végzettséget, a nemzetközi kapcsolatok szakértőjeként. Ujhegyi András két és fél évtized tapasztalatával rendelkezik az informatikai és távközlési iparág különböző területein dolgozva. Pályafutását 1998-ban a Westel Rádiótelefon Kft-nél kezdte majd egy 2,5 éves Ikarus Rt-s időszakot követően a Westel 900-nál folytatta, ezt követően az Invitech elődjénél a Vivendi Telecom Hungary-nál dolgozott előbb a B2B majd a nagykereskedelmi értékesítési vonalon. 2006-tól a HSBC Magyarország értékesítési és operatív igazgatóhelyettese, interim kereskedelmi igazgatója az eTel Magyarországnak, majd előbb az Invitel Zrt. nagykereskedelmi mobil szegmens vezetője, 2017-től pedig az MVM-Net Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. A Delta csoporthoz 2020-ban csatlakozott, vezérigazgató-helyettesként a csoport kereskedelmi tevékenységet irányítja. Angolul, oroszul és németül beszél.

Horváth Kálmán

Senior Systems Engineer

Kálmán több mint 15 éve foglalkozik adatközponti megoldásokkal. A Dell technologies-hoz 2019-ben csatlakozott és a Dell elsődleges tároló megoldásaival, valamint a converged/hyperconverged rendszerekkel foglalkozik elsősorban. Fő feladata a Dell presales mérnökeinek a műszaki támogatása a közép-kelet-európai régióban. Sok tapasztalatot szerzett a VMware virtualizációs megoldásaival amit a munkája során napi szinten hasznosítani is tud.

Molnár Zoltán

Technológiai igazgató, Hewlett Packard Enterprise

A szakmában legtöbben MoZo néven ismerik. Több mint 30 éves adatközponti szakmai és ügyfél tapasztalattal bír. Gyakorló mérnök korában sokáig a nagyvállalati rendszerek megépítését is saját kezével végezte, majd egyre inkább az ügyfelek problémáinak megértésére és a megfelelő üzleti megoldásokat nyújtó rendszerek tervezésére szánta az idejét. Ma is folyamatosan fenntartja szaktudását és aktívan gyűjti az ügyfelektől jövő visszajelzéseket, hogy a HPE nevében csapatával a lehető legértékesebb és legkorszerűbb megoldásokat nyújtsák az ügyfeleiknek.

Tóth István

IT Services CoE Lead, Magyar Telekom Nyrt.

István 10 év rendszerintegrációs tapasztalattal igazolt át a megrendelői oldalra, először az OTP Platform csapatát vezette, majd két másik banknál is architekt vezetőként dolgozott. 10 év bankban eltöltött idő után újra a megoldás szállító oldalra ült át. A Telekom vállalati IT szolgáltatások implementációs és üzemeltetési csapatát vezeti. Nagy tapasztalattal rendelkezik többek között a standardizáció, SDS, SDDC és s privát felhő témáiban.

Czuczumanov Valentin

Tanzu mérnök csapatának kelet európai vezetője

Czuczumanov Valentin több mint 15 éve dolgozik adatközponti technológiákkal és 2016 óta erősíti a VMware csapatát. 2021 decembere óra a VMware modern alkalmazásokkal foglalkozó Tanzu mérnök csapatának kelet európai vezetője. Célja, hogy a VMware modern alkalmazás megoldásait minél többen ismerhessék meg a régióban.

Lovas Balázs

VMware tanácsadó mérnök

Balázs több mint 20 évnyi VMware tapasztalatára alapozva lett minősített VMware oktató, majd csatlakozott a magyarországi VMware csapathoz tanácsadó mérnökként. A hazai piac VMware-ben otthonosan mozgó munkatársainak jelentős részét neki volt szerencséje kiképezni. A virtuálizációs technológiák mellett otthonosan mozog NetApp, Citrix, AWS, Docker és Kubernetes technológiák terén is.

Berecz Ádám

Senior Partner Business Manager

Ádám 2008-ban szerezte meg diplomáját a BME műszaki menedzser szakán. IT karrierjét még egyetemi évei alatt, 2007-ben kezdte és az azóta eltelt 15 évben különböző adatközponti megoldások értékesítésével foglalkozott. A VMware csapatához 2016-ban csatlakozott, fő feladata pedig a VMware Partnereivel való üzletfejlesztés. (A vForum egyik főszervezője.)